Köszöntő

posted in: Iskola | 0

„Egy cseppnyi őszinte szeretet nemesebb tengernyi tudománynál” 

Assisi Szent Ferenc gondolatával köszöntöm látogatóinkat intézményünk honlapján.
A Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Liliom Óvoda 2015. szeptember 1-jén nyitotta meg kapuit a gyerekek előtt. E naptól kezdve az egykori óvoda és általános iskola közös intézményként működik tovább, melynek fenntartója az Egri Főegyházmegye, lelki vezetőnk Koltavári Attila plébános atya.
Katolikus intézményünk célja, hogy műveltséget és tudást adjon át, és közben kialakítsa növendékeiben azokat az erényeket, melyek alkalmassá teszik őket, hogy tudásukat embertársaik javára fordítsák.
Iskolánkban 1-8. évfolyamon 239 diák tanul, az óvodába 138 kisgyermek jár. Tanítványaink összetétele nagyon heterogén, ezért szolgáltatásaink széleskörűek. Ugyanúgy meg kell oldanunk a tehetséges, mint a hátránnyal küzdő, lemaradó gyerekek, tanulók fejlesztését.
A katolikus iskolában a kötelező tantárgyak között szerepel a hitoktatás, melyet már óvodáskorban elkezdünk. A keresztény értékrendre történő nevelést segítik elő, hogy az óvodai és iskolai ünnepségek egy része is közös szentmiséhez kapcsolódik.
Az óvodához, iskolához kötődés, a közösséghez tartozás érzését erősítjük a már meglévő hagyományok /óvodai, iskolai ünnepélyek, majális, ovigála/ folytatásával.
Rendszeresen szervezünk nyílt hetet, bepillantást engedve mindennapi oktató-nevelő munkánkba.
Honlapunk célja is az, hogy az érdeklődők közelebbről megismerjék intézményünket, az intézményünkben folyó munkát, beszámoljunk mindennapi tevékenységeinkről.

 

Nagyné Lenge Margit
    intézményvezető