Az óvoda bemutatása

posted in: Uncategorized | 0

Gyulai-Farkas Edina tagintézmény-vezető:

„Szólhatok az emberek vagy az angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok vagy pengő cimbalom. Lehet prófétáló tehetségem, ismerhetem az összes titkokat és mind a tudományokat; hitemmel elmozdíthatom a hegyeket, ha szeretet nincs bennem, mit sem érek.” (Szent Pál apostol levele)

 

A kenderesi óvoda épületei 2824 m2-es beltelken találhatók. A régi épület – melyben 3 csoport működik – 1908-ban épült. Az épület volt az Államrendőrség, majd az államkincstár tulajdona is. Az 1930-as évektől már óvodaként működött. Az új épület 3 csoportszobával és tornateremmel 1992-ben készült el. Ebben az épületben kapott helyet a vezetői-, helyettesi-, gazdasági iroda, nevelői-, orvosi-, és fejlesztőszoba, könyvtár, sószoba, ruhajavító, mosókonyha, melegítőkonyha.
A Liliom Tagóvoda férőhelyeinek száma 144 fő óvodás gyermek.
A gyermekek elhelyezését öt homogén csoportban biztosítjuk, óvodánk 6 csoporttal működik.
Az óvodába felvett gyermekek több mint 40 %-a a cigány kisebbséghez tartozik. Számukra kidolgoztuk az etnikai kisebbség felzárkóztatásának programját, mely a „Nemzeti etnikai kisebbség óvodai nevelésének irányelve” szellemében készült.
Intézményünkben a sajátos nevelési igényű gyermekeket integráltan fejlesztjük. Fejlesztésük a „Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének irányelve” alapján történik. Az esélyegyenlőséget szolgáló intézkedések megvalósításaként biztosítjuk a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek óvodai integrációs program szerinti foglalkoztatását. Kiemelt szerepet kapott óvodai nevelőmunkákban a gyermek képességeihez igazodó szabad játék.
A nevelési területek a külső világ tevékeny megismerésére épülnek.
Tervezésünkre nagy hatással voltak a következő programok elemei:
Óvodai nevelés játékkal, mesével

  • Tevékenységközpontú óvodai nevelési program
  • Játék-mozgás-kommunikáció óvodai program
  • Nyelvi, kommunikációs nevelés az óvodában (Zsolnai)
  • Lépésről-lépésre óvodai program
  • Néphagyományőrző óvodai program (Gödöllő)

Programunk a gyermekek megismerő tevékenységét veszi alapul, köré szervezzük a pedagógiai, pszichológiai feladatokat. Fő hangsúlyt kap a külső világ tevékeny megismerése – melyben a gyermekek nemcsak a szűkebb és tágabb környezetüket ismerik meg, hanem matematikai tartalmú tapasztalatokhoz is jutnak.
A gyermekek játék és mozgáslehetőségei megfelelőek (tornaszobánk felszereltsége jó, udvarunk nagy). Az óvodai nevelés területei, tevékenységformái között szoros összefüggés van, ezért nevelésünk egész folyamatában komplexitásra törekszünk. Programunk rugalmasan alkalmazható mind a hátrányos helyzetű, mind a tehetséges gyermekek nevelésében.
Több éve indítottuk útjára Tehetségműhelyeinket, ahol az óvodapedagógusok egy előzetes megfigyelési szűrő alapján, szülőkkel egyetértésben várják a gyermekeket – a felmerülő igények alapján – angol nyelvű oktatásra (Yellow Tehetségműhely), Majorett elfoglaltságra, Mesekuckóban történő mesehallgatásra, „Ákom-bákom” kézművesfoglalkozásra, Mocorgóknál mocorgásra vagy Eszterláncnál táncolásra.