Tanévzáró, ballagás

A tanévzáró szentmise után elbúcsúztunk nyolcadikosainktól, majd számot vetettünk az elért eredményekkel. Hálát adtunk a Jóistennek a sikeres tanévért.

Ebben a tanévben is sok programot megvalósítottunk, jártunk cirkuszban, koncerten, közösen énekeltünk, sportoltunk, játszottunk, kézműveskedtünk, láttunk színházi előadásokat és szerveztünk kirándulásokat. A lelki napokon, az adventi gyertyagyújtások alkalmával arra törekedtünk, hogy gyermekeink minél többet megtapasztaljanak abból a szeretetből, amellyel Isten van irántunk, emberek felé. Teremtésvédelmi programjainkkal arra neveltük tanítványainkat, hogy szebb világot hagyjanak az utánuk születőkre, mint amilyent tőlünk kaptak.

A kiváló tanulmányi és versenyeredményekért gratuláltunk és jutalomkönyveket adtunk át tanulóinknak. Azokra is büszkék vagyunk, akik nem kitűnők vagy jelesek, de szorgalmasak voltak, rendszeresen tanultak, aktívan bekapcsolódtak az iskolai programokba ebben a tanévben. Végül lezártuk a 2022/23. tanévet.

 

Képek az eseményről:

https://www.facebook.com/media/set/?set=a.717712920161356&type=3