A december az ünnepre hangolódás, a felkészüléssel teli várakozás időszaka volt intézményünkben. Hétfőnként Attila atyával és Törőcsik János hitoktatóval közösen meggyújtottuk az adventi koszorú gyertyáin az ünnephozó fényt.
December 6-án tanulóinkhoz is megérkezett a Mikulás, puttonyának minden jóval való megtöltését köszönjük a szülőknek. Külön megköszönöm Penti Attila szülőnek és családjának, hogy minden alsó tagozatos gyereket mikuláscsomaggal leptek meg.
December 9-én Csiszér László és zenekara dicsőítette az Urat, aki egy órás előadásával elérte diákjaink körében a saját maga által egy interjúban megfogalmazott célját, vagyis azt, „hogy az a személy, aki ezt hallgatja, az találkozzon Istennel, és azzá az emberré váljon, akit Isten látni akar, akit megálmodott”.
A tornateremben játékos ügyességi sportversenyt rendeztünk a szülők bevonásával, ami ismét nagyon jó hangulatban zajlott. Kis aprósággal minden résztvevőt jutalmaztunk, az osztályok pedig oklevelet kaptak.
Az egri Érseki Palota pályázatára ez évben a gyerekek Gaszparjan Szilvia tanárnő és Csörögi Gábor tanár úr segítségével készítettek Betlehemet. A beküldött 190 alkotásról készített összeállítás itt érhető el: https://szentistvantv.hu/dokumentumfilmek/betlehemes-kiallitas-egerben.
A Diákönkormányzat Oros-Rázsó Katalin tanárnő segítségével színházlátogatást szervezett Debrecenbe. A Pál utcai fiúk musical katartikus élmény volt a remek fiatal szereplőkkel, a jó dalokkal, a sok-sok mozgással és tánccal, a megható történettel.
A karácsonyi lelki napon valamennyien részt vettünk az iskolamisén, majd elfogyasztottuk a finom karácsonyi süteményt, a képviselőtestület ajándékát, melyet Barabásné Forgács Edit képviselő asszony és Bencze Miklós doktor úr hozott el a gyerekeknek ünnepi jókívánságukat tolmácsolva. Köszönjük! Ezután a tornateremben megtekintettük a pásztorjátékot, közösen díszítettük fel iskolánk karácsonyfáját, majd szaloncukroztunk. Délelőttünk zárásaként ismét Baktai Anikó érkezett hozzánk csodálatos karácsonyi dalokkal. Köszönjük Anikó fellépését, mindig szeretettel látjuk iskolánkban.
Diákjaink ez évben is háromszor adták elő a Jézus születését megidéző történetet, először az óvodában léptek fel, majd az iskolában, végül az éjféli misén templomunkban. Köszönjük a gyerekeknek, Attila atyának és a felkészítőknek a sok munkát, előadásukkal örömet hoztak szívünkbe.
- december