Lelki nap

A 2021. évet – immár hagyományosan – lelki nappal zártuk. A napot szentmisével kezdtük, melyet Attila atya celebrált a gyönyörűen felújított templomunkban. A mise után iskolánk tanulói pásztorjátékot adtak elő, ezzel is segítve a diákok és tanárok ráhangolódását karácsony ünnepére. Bízunk abban, hogy ezzel is sikerült bensőségesebbé tennünk diákjaink számára Jézus születésének ünnepét. Köszönjük minden tanulónknak, akik szereplésükkel hozzájárultak ünneplésünkhöz, illetve a felkészítők, Attila atya, Bozsó Györgyné tanító néni és Csörögi Gábor tanár úr munkáját. A délelőttöt közös énekléssel, majd ajándékosztással folytattuk. Barabásné Forgács Edit képviselő asszony ünnepi ajándéka egy füzet és egy ceruza volt, mi pedig szaloncukorral kedveskedtünk a gyerekeknek. A nap végén a diákok által készített díszek is felkerültek karácsonyfáinkra.

Az eseményről készült fotók az alábbi linken érhetők el:

https://www.facebook.com/media/set/?set=a.3139411356328764&type=3