Szeptember 2-án Veni Sancte szentmisével és tanévnyitó ünnepéllyel indult iskolánkban a 2019/2020. tanév. E nap különösen jelentős a kis elsősök életében, akiket most is versekkel és apró ajándékkal köszöntöttek 6. osztályosaink.
Szeptemberben és októberben többféle előadáson vettek részt diákjaink; hallhattak előadást az energiatakarékosságról és a drogfogyasztás veszélyeiről az iskolában, a szelektív hulladékgyűjtés fontosságáról a könyvtárban. Alsósainkat szintén a könyvtárba várták író-olvasó találkozóra. A miskolci testvériskolánk diákjai is meglátogattak bennünket.
Októberben sport- és egészségnapra hívtuk az alsósokat. Ugyanekkor nyolcadikosaink a Kenderesi Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégiumban rendezett Kistermelői Fesztiválon ismerkedtek a szomszéd iskola kínálatával.
A tanév egyházmegyei mottója: „Aki énekel, kétszeresen imádkozik.” E mottó jegyében a zenei világnap alkalmából szervezett a diákönkormányzat zenei rendezvényt. A közös énekléseknek, élményeknek jó közösségformáló hatása is van, ezért a zenei világnapon rendszeres iskolánkban a közös zenélés, éneklés. A rendezvény első részében Koltavári Attila atyával és Csörögi Gábor hitoktatóval énekeltek együtt a gyerekek. A gitárral kísért keresztény énekekkel a zene nyelvén fejeztük ki hálánkat Isten felé. Ezután Misi testvér, a karcagi Szent Pál Marista Általános Iskolából, nemcsak az egyre népszerűbbé váló gitáros egyházi könnyűzenével, hanem egyéb jól énekelhető világi dalokkal is meglepte a gyerekeket. A harmadik részben következett Baktai Anikó, a harmadik Megasztár-széria döntőse, Koszta Jennifer tanárnő és a felsős tanulók fellépése. A fellépők nagy sikert arattak a közösen előadott slágerekkel. Köszönjük Anikónak, hogy részt vett rendezvényünkön.
Az állatok világnapja alkalmából – immár sokadik alkalommal – kisállat-bemutatót tartottunk, melyre több mint húsz kis kedvencet hoztak be tanulóink.
A tiszafüredi Szent Imre Katolikus Általános Iskola versenyre hívta a hasonló nevű iskolák diákjait. Négyfős csapatunk jól szerepelt, a 3. helyet szerezték meg. Köszönjük a felkészítők, Oros-Rázsó Katalin és Csörögi Gábor, valamint a többi nevelő előzetes feladatokhoz nyújtott segítségét.
Az „Egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért” elnevezésű kezdeményezéshez csatlakozva október 18-án világszerte gyermekek imádkoztak fél órán át a békéért és az egységért. Ebbe a földet átölelő imaláncba mi is bekapcsolódtunk, 133 tanuló imája szólt templomunkban a nemes cél érdekében.
Október végén pályaorientációs rendezvényre vártuk 7. és 8. osztályosainkat. A tanulókkal két csoportban foglalkoztak a pályaválasztási szakértők. Az egyik helyszínen a gyerekek „társasjátékot játszottak”, melynek témája a munka világa és az önismeret volt. A másik helyszínen középiskola típusokról, továbbtanulási lehetőségekről informálódhattak a diákok. A csoportok 12 feladaton keresztül jutottak el egy-egy szakmához, minden helyes megoldásért egy-egy puzzle darabot kapva, melyekből végül összeállt egy adott szakma. Rendezvényünk célja az volt, hogy segítsük tanulóink pályaválasztását, megkönnyítsük továbbtanulással kapcsolatos döntésüket.
- szeptember-október