Attila atya vízkeresztkor szentelt vízzel hintette meg a termeket, majd közösen imádkozott a gyerekekkel, Isten áldását kérve az életünkre.
Pályaorientációs pályázatunk keretében tanulóinknak Pappné Szabó Anita, tanácsadó tanár, mentálhigiénés szakember tartott csoportos foglalkozást, segítséget nyújtva számukra az önismeret, a pályaorientáció területén, majd rendhagyó tematikus órán a 7-8.-os gyerekek a villanyszerelő szakmával ismerkedtek.
Alsósainknak a Tropicarium nyújtott izgalmas élményt, a Campona KockaParkban a lenyűgöző LEGO építmények és a tengernyi LEGO kockát biztosító játszóház varázsolta el a gyerekeket. Ezen kívül filmet néztek, kézműves foglalkozáson ügyeskedtek, játékdélutánon játszottak. Felsőseink bejárták a gyulai vár termeit, érdekes solymászbemutatón vettek részt, majd a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont az interaktív technika segítségével a felfedezés élményét kínálta a tanulóknak.
A Lázár Ervin Program keretében az elsősök bábelőadáson jártak, az ötödikesek a Szent Péter esernyőjét látták a szolnoki Szigligeti Színház művészeinek előadásában, a hatodikosokat pedig a Fővárosi Nagycirkusz fellépői bűvölték el soha nem látott trükkökkel és mutatványokkal.
A februári farsangi délutánon sokan egyénileg, néhány osztály pedig csoportosan öltött jelmezt. Volt itt – a teljesség igénye nélkül – lovag, kalóz, tűzoltó, gólya a kéményben, mexikói halottak napi pár és még sorolhatnám a jelmezesek sorát. A farsang fénypontját a csoportos jelmezesek felvonulás jelentette, érkeztek hozzánk ovisok, sok-sok szőlőfürt, egy komplett úttörőcsapat, és végül valósághű zombik „üldözték” tornatermünkben osztályfőnöküket.
- január-február