A 2019/2020. tanév vége

2020 júniusában elbúcsúztattuk nyolcadikosainkat. Máskor az iskola udvarán sok-sok vendég várja a ballagókat, akik végig vonulnak a virággal díszített tantermeken, mikor azt ünnepeljük, hogy egy iskolaszakaszt sikerrel vettek diákjaink. Most is ezt ünnepeltük, kicsit másképp, a megszokottól eltérő módon, szűk körben, családias légkörben.

Két osztály ült templomunk padjaiban, 28 különböző személyiség, akiket sok hasonlóság is jellemez. Mindannyian sikeresen befejezték az általános iskolát és felvételt nyertek a kiválasztott középiskolába. Arra kértem ballagóinkat, hogy ott még nagyobb szorgalommal tanuljanak, a legjobb tudásuk, tehetségük szerint tegyenek eleget kötelességeiknek.

Egy-egy gondolat erejéig felidéztük nyolcadikosainkkal, mi is történt ebben a tanévben, milyen programokat szerveztünk szeptembertől március közepéig, amíg együtt lehettünk. Majd iskolánk plébánosa, Koltavári Attila atya bocsátotta útra a gyerekeket, Isten áldását kérve további utukra.

Ugyanezen a napon valamennyi tanulónk megkapta a bizonyítványát. Köszönet és dicséret azoknak, akik a tanév iskolában töltött részében szorgalmasan tanultak és márciustól bekapcsolódtak a digitális munkaformába. Gratulálunk a kitűnő, a jeles és minden egyes tanulónak, aki eredményesen zárta a tanévet.