Intézményünkben 2025. augusztus 11-13. között került megrendezésre a Gólyafióka tábor. A legkisebbek ismerkedtek az iskolával, egymással, mesékkel, angol nyelvű mondókákkal. Reggelente tornával kezdődött a nap. Ezt követően indult a Játékra fel! elnevezésű program, amelyben sok-sok közösségépítő, szórakoztató játékot játszottak a gyerekek. A tízórai után a mesék birodalmába, a játékos angol nyelvű foglalkozásokra és a táncházba kukkantottunk be. Iskolánk keresztény szellemiségét gyermekdalokkal elevenítettük meg. Záró napunkon vendégül láttuk a kedves szülőket és hozzátartozókat. Megmutatták a gyerekek, mit is tanultak a tábor ideje alatt. A rendezvény közös kavicsfestéssel ért véget. Az apró ajándékok átvétele után elbúcsúztunk egymástól. Jó volt együtt. Tisztelettel köszönöm meg kollégáim, Földes Rebeka és Kerekes Petra segítő munkáját, továbbá a szülők támogatását.
Keresztes Marianna osztályfőnök

